Elérkezett a költözés napja. Mindent lebeszéltem Hatsuki-sensei-el, és a cuccaim nagy részét, már át is pakoltuk a házába. Már csak pár bőrönd volt, amit éppen, lecipeltem a sensei kocsijába. Nem sok minden történt az elmúlt egy héten. Továbbra is el voltam foglalva a munkakereséssel, amikor Hatsuki-sensei felajánlotta, hogy adhat állandó munkát a modellügynökségnél. Eleinte kissé tartózkodtam a dologtól, de végül beadtam a derekamat. Rá kellett jönnöm, hogy hiába csinált velem furcsa dolgokat, akkor is, perpillanat ő az egyetlen akire támaszkodhatok, és ezért hálás voltam neki. Viszonylag hamar odaértünk a házához. Már fejből tudtam, hogy hogyan juthatok oda, mivel a hét alatt, egyetem után, gyakran ugrottam be hozzá teára. Apropó, az egyetem. Hamarosan itt vannak a vizsgák, és elég sokat kéne tanulnom rá, mert az eddigi jegyeim enyhén szólva, siralmasak voltak. Rá kellett jönnöm, hogy talán még nem állok rá készen, hogy egyedül éljek. Ha lenne mondjuk egy feleségem, akkor máris megoldódnának a problémáim. De persze ez nem valósulhatott meg, mert nem volt időm barátnőkhöz. Ráadásul ott volt még egy bizarr tényező is, ami ebben megakadályozott: Hatsuki-sensei. Őszintén szólva, kissé idegesített, hogy nap mint nap, fura dolgokat tett velem, amit persze nem engedtem neki.
Miután berendeztük az utolsó dolgokat is a szobámba, Hatsuki-sensei közölte, hogy holnap megint fotózásra kéne mennem, délután négyre. Persze nem mondhattam nemet, mivel már az volt a munkám, így másnap, nagy nehezen, négy után öt perccel estem be a terembe. A sensei már reggeltől kezdve dolgozott, és látszólag eléggé ki volt készülve idegileg.
- Van képed elkésni már az első alkalommal?! - üvöltött rám.
- Fogd be, te is tudod, hogy mennyire nehéz ilyenkor közlekedni! - üvöltöttem vissza.
- Akkor talán nem a seggeden kéne ülnöd, hanem előbb elindulnod! - folytatta a veszekedést. Esküszöm, kinyírom, megölöm, ledarálom, felaprítom...
- Izé... Sensei. - lépett Hatsuki-sensei-hez egy alacsony, szemüveges nő. Fekete haját, kontyba fogta, és sötét zakót viselt, elegáns nadrággal.
- Mi történt Shiori? - kérdezte a sensei, miközben levette a szemüvegét és megmasszírozta az orrnyergét. Szóval ez a nő lenne Shiori Ayaka, akivel telefonon beszéltem.
- Itt lenne pár szerződés a Koyaki modellügynökséggel a jövőhavi Moteru Josei-Tachi magazinba szóló, páros fotózással kapcsolatban. - nyújtott oda a nő, pár lapot Hatsuki-sensei-nek, aki átfutotta a sorokat, majd felém, és a stáb felé fordult.
- Kezdjétek el a fotózást nélkülem, nekem most van pár elintéznivalóm! - mondta. - Shiori, te kérlek hívd fel nekem Koyaki-sensei-t! - fejezte be, majd szó nélkül elsietett. A sminkesek kezdték el a munkát, aztán jöttek a styleistok. Ezúttal, valami sulis divatról lehetett szó, mert kissé lezser egyenruhát kaptam, kitűzőkkel teleaggatott táskával, a hajamat pedig összeborzolták, és tépett frizurát csináltak. Hatsuki-sensei, a fotózás után ért vissza, egy körülbelül velem egyidős fiúval. A fiú magas volt, vékony, ugyanolyan fekete hajjal mint Hatsuki-sensei. Hasonlítottak is egymásra.
- Miazaki-san, had mutassam be neked az öcsémet, Hatsuki Akinobu. Tizenhét éves. Nem gond, ha ma nálunk tölti az éjszakát? - kérdezte. Miért kér tőlem engedélyt? Hisz az ő háza.
- Persze. - mosolyogtam zavartan. - Nekem nem probléma.
- Helyes. Nekem még van egy kis elintéznivalóm. Lennétek szívesek együtt hazamenni? - kérdezte. Egyszerre bólintottunk, majd elindultunk a kijárat felé.
Mikor hazaértünk, megkínáltam őt egy kis teával.
- Mond, Hatsu... - kezdtem volna, amikor a fiú félbeszakított.
- Kérlek hívj csak Akinobunak, hisz fiatalabb vagyok nálad, és utálom, amikor a bátyám nevén szólítanak!
- Rendben, akkor Akinobu... Hatsuki-sensei mindig... ilyen volt?
- Milyen?
- Hát... - keresgéltem a megfelelő szavakat. - Furcsa. - közelebb jött hozzám a földön.
- Attól függ, mi számít furcsának. - suttogta, majd közelebb hajolt, és megcsókolt. Leterített a földre, el nem szakadva a számtól. Le akartam lökni magamról, de kezei nem engedtek. Amikor egy pillanatra elváltak az ajkaink, megszólaltam.
- Mi a francot csinálsz?! - kérdeztem, mire ő felnevetett.
- Minek tűnik?! Csak azért csinálom, mert a vak is látja, hogy a bátyám oda van érted. Nem akarom, hogy megkapjon. El akarlak venni tőle.
- Nem tudom mikor bolondultál meg, de köztem és a bátyád között, az égvilágon semmi sincs. - közöltem, mire ő megint megcsókolt. Erőszakos volt. Kezeimet egy kézzel összefogta a fejem fölött, míg másik kezével a tagomra markolt. Felnyögtem. Ekkor, kattant a zár, és pár pillanat múlva, megpillantottam Hatsuki-sensei-t. Elkerekedett szemekkel nézett ránk, majd közelebb lépett és... CSATT! Lekevert egy pofont, a felettem térdelő Akinobu-nak. A fiú sértődötten, könnyes szemekkel nézett fel a bátyjára, majd leszállt rólam, és az ajtó felé indult.
- Aki... - kezdtem volna, de megint félbeszakított.
- Ne haragudj! - mondta alig hallható hangon, majd kiment, és becsapta maga mögött a bejárati ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése